8 ötlet mivel töltse az augusztus 20-i Állami ünnepet

Newsletter - Aug15 stistvan day

Magyarország, és kiváltképp Budapest, bővelkedik nyári programokban. A fesztiválok, koncertek, vásárok és egyéb össznépi mulatságok között kicsik és nagyok is könnyen megtalálhatják a kedvükre valót. Augusztus 20. körül mindez csak fokozódik, hisz az Államalapítás és Új Kenyér Ünnepén tiszteletadással és megemlékezésekkel teli ünnepléssel koronázzuk meg az ország legfontosabb évfordulóját.

Mindez sok helyen több napos rendezvénysorozattá duzzad, És így lesz ez idén is országszerte. Hagy adjunk pár ötletet, ha még nem döntötte el, hogyan is szeretné Szent István ünnepén tölteni idejét.

  1. Ha valakinek az Ország Tortája csigázza fel leginkább az érdeklődését, akkor már 19-én elkezdheti az ünneplést, mivel délelőtt 10 órakor a Clark Ádám tér környékén vágják fel az idei királyi édességet. Ha onnan a Budai rakpart felé veszi az irányt, a Magyar ízek utcáján találhatja magát, ahol különféle egyéb finomsággal koronázhatja meg az ebédidőt.
  2. 20-án a hivatalos megemlékezés részét képezi korán reggel a tisztavatás, zászlófelvonás és a kitüntetések átadása a Parlament előtt, amit aztán 10 és 16 óra között belülről is meg lehet tekinteni. Délután 5-kor ünnepi szentmisének, majd azt követően a Szent Jobb körmenetnek lehetnek tanúi a Bazilikánál.
  3. A tűzijáték 21 óra körül kezdődik a város szívében a Duna mentén. A legtöbb budapestinek megvan a jól bevált helye, ahonnan szívesen szemléli a félórás fényparádét. Nagyon népszerűek a budai hegytetők, melyek közül például a Gellért-hegy biztosan ritkán látott embertömeget fog vonzani. A Budai Vár és a Halászbástya ugyancsak méltó helyszínek az ünnepi fények élvezetéhez, viszont ha jó helyet szeretnénk, ajánlatos órákkal előtte odaérni.
  4. Romantikusabb és stílusosabb egy hajón tölteni az estét. Ehhez tudom ajánlani az Operetthajót, a Columbus-t vagy a Vogue -ot. A kultikus A38 hajó is várja vendégeit ezen az estén.
  5. Valami elegánsra vágyik? Helyezze magát kényelembe az egyik Duna menti hotel teraszán, és várja onnan a show-t! A Marriott, az Intercontinental vagy a President hotel is készül a nagy számú érdeklődőre, akik kényelmesen kívánják eltölteni ezt a félórát.
  6. Kicsit bohémabb és kevésbé meghitt változata a koktélozós tüzijátéknak a tetőteraszos bárok. Ilyenből is van pár Pesten. Próbálja ki a Raqpart-ot, a 360 Bar-t, vagy a Tip Top Bar-t.
  7. Ha szeretné valami érdekes programmal megfűszerezni ezt a jeles napot, látogasson el a Budai Várban 10 és 21 óra között megrendezésre kerülő Mesterségek Ünnepére, vagy vegyen jegyet a Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadására. Aznap este a Virtuózok: Örömünnep című koncertje lesz hallható, melynek gyönyörű végjátéka lesz az esti tűzijáték. Esetleg vegyen részt a 10.30-kor Szentendrére induló 7-8 órás Bike’n’Boat tour-on, melynek végeztével kényelmes fotelben ülve és lábait áztatva nézheti otthon a tv-ben a tüzijátékot.
  8. És ha már vidék felé tekintgetünk, miért ne hagynánk magunk mögött Budapestet és mennénk Mosonmagyaróvárra a Szt. István Napok Nyári Fesztiválra, vagy Tihanyba a Szabadtéri Játékokra, esetleg az orosházi Európai Kenyérünnepre? Tüzijáték biztosan mindhárom helyen lesz.
  9. Vagy tudja mit? Ajándékozza meg magát egy wellness hétvégével az idén 11 éves Hétkúti Wellness Hotelben.

Augusztus 20-a mindig is bővelkedett jobbnál jobb programokban. A mi kedvcsináló listánkon szereplő lehetőségeken kívül számos egyéb izgalmas és érdekes rendezvény kerül megrendezésre országszerte. Ön mivel tölti az Államalapítás napját, és a 4 napos hosszú hétvégét? Ossza meg velünk terveit a Facebook oldalunkon. Bárhol is tölti ezt a jeles ünnepet, nagyon kellemes időtöltést kívánunk!